Érettségi után a városháza számviteli osztályán dol­gozott. 7 évi katonaság, másfél évi hadifogság után újabb szívfájdalmat ért meg, a kitelepítést. Azonban Isten kegyelméből nem kellett messzire mennie, a jobb parti Komáromban, a Vág utcában telepedhetett le a családjával.  Ele­inte a hit és a család, később az általa kialakított szép udvar fái és virágai is gyógyítgatták lelki sebeit, s adtak erőt évtizedeken át tartó, az utó­kor számára nagyon-nagyon értékes és hasznos mun­kájához. Igazi hivatását Komárom kul­tu­rá­lis életének fényesítésében találta meg. A ko­má­romi Klapka György Múzeum alapítója (1965) és vezetője haláláig. Számos hely­tör­té­ne­ti tanulmány és könyv szerzője, hogy csak a leg­fontosabbakat említsük: Komárom története (1973), Komáromi mesterségek (1978), Ko­má­rom az erődök városa (1984, 1993), Komárom (1985). A Múzeum és a Múzeumbarát Kör ve­ze­tése, a tárgyi emlékek gyűjtése, a hely­tör­té­ne­ti tanácsadások mind azt szolgálták, hogy be­mu­tas­sa a közösség alkotó-formáló erejét, meg­te­remtse a polgárok közéleti tudatát. Életében nem létezett elválasztó vonal, mindig egységes Ko­máromban gondolkodott. Születésének 100. év­fordulójára, annak tiszteletére ezt az évet Ko­má­rom képviselőtestülete Kecskés László em­lé­kévnek minősítette. Az ünnepségsorozat szep­tem­ber 7-én kezdődött, amikor meghitt, csa­ládi­as légkörben emléktábla került a Vág utcai kedves házra.

 

 

A kis avatási ünnepség a családi ház szép udvarán zajlott. Itt dr. Molnár Attila pol­­gármester, a FIDESZ országgyűlési képvi­se­lője emlékezett Kecskés Lászlóra mély hiteles­ség­gel, hiszen diákkorában rendszeresen eljárt a he­lyi könyvtárba, hogy Laci bácsit meg­hall­gat­has­sa. Az egybegyűltekhez aztán Kecs­kés Lász­ló­né szólt, megköszönve a fér­jé­nek meg­adott tiszteletet, majd Vastagh Ágnes, az egyik uno­ka következett: ő a nagyapjáról í­rott gyö­nyörű emlékezését olvasta fel. A sort a dé­du­nokák kis zenei bemutatója és vers­mondása, majd a református templomban isten­tisz­telet zár­ta. A hálaadó istentiszteleten lelki­pász­to­runk, Máté László így idézte fel Kecskés Lász­ló alakját, személyiségét: „Kecskés László é­le­té­nek nagyobb részét egy olyan korban élte, amely­nek társadalmi rendszere a hazugságra épült. Vagy tagadta az igazságot, vagy szerette vol­na feledtetni annak legalább egy, számára igen kellemetlen részét. Amikor Kecskés Lász­ló a múlt emlékeit kutatta, összegyűjtötte és köz­kinccsé tette (legyen szó könyvről vagy múzeumról), akkor a feledés ellen harcolt. Az emlékek megőrzése - egyfajta harc az igaz­sá­gért. A valóságért. Sokféleképpen lehet küzdeni az igazságért. Kecskés László munkássága e har­cok egyike volt. Emlékének felidézése ezért egy nemes harc felidézését is jelenti. Egy olyan é­let áll előttünk, amely a feledés elleni küz­del­mével, a teljes, mert a múltat is magába foglaló va­ló­ságért folyt. Ebben a közösségben meg­em­lé­kezünk arról is, hogy Kecskés László a református gyülekezet főgondnoka volt. Egy gyü­lekezet főgondnoka több mint ad­mi­niszt­ra­tív tisztségviselő. A protestáns egyházak törté­nel­mé­ben úgy alakult, hogy a főgondnok lett a gyü­le­kezet arca a külvilág felé. A főgondnok a vi­lá­gi hivatásában kivívott elismerésével, sze­mé­lyének és tekintélyének súlyával szolgálja a gyülekezetét. Az őt övező tisztelet egyúttal védi a gyülekezet, az egyház tekintélyét is. Bízvást mond­hatjuk, hogy Kecskés László személyében a református gyülekezetnek ilyen főgondnoka volt. Emlékének felidézésekor úgy gondolunk rá, mint Isten szolgájára, eszközére, aki által sok jót tett a komáromi gyülekezetnek. A 100 éve született Kecskés László a szűkebb kör­nye­ze­téért, Komárom városáért és a református gyü­le­kezetért végzett munkásságával, a múltat is magába foglaló teljes valóság megőrzéséért, és így az igazságért való küzdelmével köve­ten­dő elismerésre méltó életművet, és követendő pél­dát hagyott maga után. Felidézve személyét és munkásságát, hálát adunk Istennek, Aki álta­la, mint eszköze által is sok jót tett velünk!"

Az emlékév következő rendezvényére szep­tember 11-én került sor, amikor először az álta­la alapított múzeumban Számadó Emese emlé­ke­zett Kecskés Laci bácsira, s vele készült ko­ra­beli filmen is hallhattunk hitvallásáról. Utána ked­venc helye, a könyvtár következett, ahol dr. Mol­nár Attila házigazdaként beszélgetett Ko­má­rom díszpolgáráról az egykori barátokkal, dr. Kálmán Attilával, Mácza Mihállyal és As­bóth Zsolttal. Az életrajzból olvashattuk, hogy fáj­dalmas törést hozott Laci bácsi életébe a ki­te­lepítés. E korszak jobb megismerése ér­de­ké­ben került sor a rendezvénysorozat újabb ál­lo­má­sára. Szeptember 18-án a könyvtárban kö­szönthettük dr. Vadkerty Katalin professzor­asszonyt, ezen történelmi időszak leghitelesebb szakértőjét. Kató nénit és Laci bácsit összeköti ér­tékrendjük azonossága, mindketten az el­nyomatás évei alatt is tisztán és következetesen ku­tatták és ismertették a valós múltat, ma­ra­dan­dót alkottak és példát mutattak az utókornak.

 

Az ünnepségek következő alkalma október 19-én lesz, amikor iskolásaink számot adnak hely­tör­téneti tudásokról és bemutatják a Komáromi mes­terségek c. könyv alapján készült rajzaikat. No­vember végén zárul az emlékezés, az egy­kori iskolában, a Selye János Gimnáziumban a Kecskés László teremben. Pénzes Imre, szőnyi gyö­kerű művész alkotását avatjuk fel, Laci bá­csi kőből faragott arcmása kerül a terem falára.

Kecskés László barátai és tisztelői ezúton is kö­szö­netüket fejezik ki városunk képvise­lő­testü­le­té­nek, polgármesterének, hogy az emlékévvel nagy lépést tettek a feledés ellen.

Máté László igehirdetésében így szólt: „ Kecs­kés László, mint helytörténész, múzeumalapító munkássága a teljes valóság részét képező múlt megőrzésével a feledés, mint valóságrontás el­le­ni küzdelemben való helytállás példája." Megszívlelendő szavak ezek!

 

Nemes Andrásné

presbiter