2013. november 10.- én vasárnap délután hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze a neszmélyi református templomban, hogy a helyi gyülekezettel együtt hálát adjunk a közel 100 éves parókia külső- belső felújításáért együtt örülve az örülőkkel.

Valkiné Gúthy Éva helyi lelkipásztor kö­szöntőjét követően, a 25. zsoltár 1. versének eléneklése után a Molnár Péter karnagyúr vezette neszmélyi férfikórus szolgált.

Meghallgattuk többek között a 33. genfi zsoltárt Kodály Zoltán feldolgozásában és Lowel Mason - Paul Gebhard szerzemé­nyét Szász Béla fordításában melynek első versszaka így szól:

„Mindig velem Uram, mindig velem,

Még ha nem láthat is gyarló szemem!

Azért ez énekem: Velem van Istenem,

Velem van Istenem, mindig velem."

A kórus szolgálata után a 378. énekünk 1-2. versét énekeltük el: „Adjunk hálát mindnyájan az Atya Úr Istennek...".

Igehirdetéssel Máté László esperes úr szolgált János evangéliuma 14. rész 1-2. verse alapján.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?"

A neszmélyi parókia felújításáért való há­la­adá­sra az az indulat gyűjtött minket egy­ben, amely minden testi és lelki jó el­nye­ré­sé­ben, az örökké való Isten kegyelmességét ismeri fel, örvendezésében az Ő színe előtt ün­nepel, az áldásért neki ad hálát a Jézus Krisztus által.

A parókia megújulásának története egyút­tal ­egy darabka gyülekezet - és egyház­tör­té­net. A parókia nem csak a lelkész lakó­helye, hanem a gyülekezet lelki életének hátországa. Állapota, sorsa, a gyülekezeti életet is formálja és befolyásolja. Története része a helyi közösség történetének. Az épít­kezés előkészítése, tervezése, szer­ve­zése, lebonyolítása a helyi és az egyetemes református közösségért végzett fáradozás. Minden ezzel kapcsolatos feladat része annak a küldetésnek, amit Isten népének be kell töltenie itt a világban. Minden ön­kén­tes, Isten dicsőségére adott felajánlás sze­mé­lyes részvétel abban az isten­tisz­telet­ben, amellyel Isten népe hódol az Őt elhívó Megváltó Urának.

A parókia felújítása a gyülekezet jövőjének szól. Azért újult meg, hogy hajlék legyen: a gyü­lekezet lelki életének bázisa, otthona.

Életünk fontos kérdése: az örökkévaló a­tya­i házban van-e számomra lakóhely, hajlék?

Szabad ezt az ünnepet ennek a kérdésnek a fé­nyében is szemlélnünk. Mitől lesz más ez az ünnep, ha ennek a kérdésnek a fényében ünnepeljük? Teljesebb lesz-e az örömünk, ha ezzel a kérdéssel is szembesülünk? Igen.

Mert lehet másként is ünnepelni ma, csak az egy másik ünnep! Ha csak a láthatókra nézünk, a földiekkel törődünk, akkor jóleső fá­radtsággal nyugtázzuk: sikerült befejez­ni, amit elkezdtünk! Felülkerekedtünk a ne­hézségeken, de vé­gül jóra fordult min­den. Ebből az ünnepből azonban hiányzik az örökkévalóság távlata, a meggyőződés, hogy mindez valóban nem volt hiábavaló.

Milyen áldása van ennek a hitnek?

Az örökkévalóságra kitekintő távlatot ad éle­temnek. Tudom hová tartok, mi a vég min­d­annak, amit itt e földi életben meg­é­lek, megszenvedek, éppen úgy, mint an­nak, ami örömmel tölt el. Az egész életem­nek, minden fáradozásomnak, az olykor hi­á­ba­valónak tűnő helytállásnak, hűség­nek, van célja, tehát van értelme: mert van egy örökkévaló ház, ahol számomra is lakó­helyet készített az én Megváltó Uram.  Számomra is! Boldogító, ha eltölt ez a bizonyosság.

„Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek" - mondta Jézus, amikor elment. Útja a ke­reszt­re vezetett. Elment, hogy szen­vedé­sé­vel, halálával, feltámadásával elhárítson minden akadályt a mennyei házba vezető útról és az számunkra lakóhely lehessen.

Milyen más, ha egy közösség az a lélekkel ünnepli egy földi ház megújulását, amely tudja: van örökkévaló hajléka. Azért érzi magának a földi hajlékot, mert magáénak hiszi a mennyei otthont. Ünnepeljünk hát és adjunk hálát a megújult földi hajlékért azzal az örömmel: Jézus számunkra haj­lékot készített a mennyei Atya házában.

Az Úrtól tanult imádság elmondása után, ismét a férfikórus szolgált. Ezután a helyi Launai Miklós Református Általános Iskola tanulói énekeltek és szavaltak tovább gaz­dagítva ezzel az istentiszteleti együtt­lé­tün­ket.

Az építkezés menetéről, Molnár István fő­gond­nok úr számolt be. Elmondta, hogy rész­ben önerőből, részben egyházmegyei támogatással, részben sikeres pályázat so­rán elnyert anyagi segítséggel vált lehetővé a parókia felújítása. Emellett a férfi gyü­le­ke­zeti tagok összesen több mint 1500 mun­kaórát dolgoztak különböző mun­ka­fá­zi­sokban, növelve ezzel az épület értékét. A főgondok úr a beszámoló végén kö­szö­ne­tet mondott mindenkinek a segít­ség­nyúj­tá­sért, legyen az anyagi támogatás, kétkezi mun­ka, vagy egyéb segítség.

A különböző munkálatokról, munka­fázi­sok­ról videó felvételt tekinthettünk meg, hall­gatva közben „Az Úr csodásan mű­ködik..." kezdetű éneket.

A beszámoló után újra a férfikórus szol-gált. Az istentisztelet végén Janovics István helyi polgármester úr és Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott köszöntötte a gyü­lekezetet.

A hirdetéseket Valkiné Gúthy Éva nagy­tisz­teletű asszonytól hall­gat­hattuk meg:

„Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát..." (264:1-5.)

Az istentisztelet a Himnusz eléneklésével ért véget. Ezután a felújított parókián sze­re­tetvendégségen vettünk részt.

A valóságban is láthattuk, megtapasz­tal­hattuk az építkezést végigkísérő Úr segít­sé­gét és áldását.  Most is mint mindig egye­dül Övé a dicsőség!

Turó Mária,

gyülekezeti tag